A SZIE Gépészmérnöki Karának története I. rész

  • 2010. 07. 02. 09:00
  • György Péter

A Szent István Egyetem Gépészmérnöki Kara idén ünnepli fennállásának 60. évfordulóját. Ezen alkalommal cikksorozatot indítunk, melyben bemutatjuk a kar múltját, fejlődésének történetét. Fogadják szeretettel az I. részt!

Előzmények

A Pabst-Krauss féle mosoni műhely, a mai Kühne Zrt. elődje 1865-ban.

Az ember - táplálkozási igényének kielégítési folyamatában - ősidők óta alkalmazott különféle eszközöket, de a mezőgazdaság valódi gépesítése mindössze 200 évvel ezelőtt kezdődött. Az 1800-as években világszerte sorra alakultak a gépgyárak, gépkísérleti állomások, de az oktatásban is egyre nagyobb szerep jutott az agrárium gépesítési kérdéseinek. A mezőgazdaság gépesítésének igazi hajtóerejét a gépkísérleti állomások, illetve a felsőoktatási intézmények szaktanszékei jelentették. Az európai gépkísérleti állomások sorát 1868-ban Halle nyitotta meg.

Az Iowa State College 1920 körül

A gépészmérnök munkája iránti tömeges igény a mezőgazdasági termelés-ben a XIX. század második felében jelentkezett. Ehhez az első impulzust az USA-ban és Nyugat Európában zajló ipari forradalom jelentette, minthogy a rohamosan növekvő városi lakosság ellátásában mind több élelmiszerre, s a mezőgazdasági termelés gyors növelésére volt szükség. A földterületek műveléséhez gépek, energiaforrások és szakemberek kellettek, a korabeli gazdálkodók csak így tudták növelni a termelést. Az első mezőgazdasági gépészmérnöki diplomát 1907-ben az Egyesült Államokban az Iowa State College-ban adták ki.

Az egységes hazai műszaki felsőoktatás 1735-ben Selmecbányán kezdődött, majd az iparosodás fejlődésével a képzés mindinkább specializálódott, és fokozatosan alakultak ki a szakképzés intézményei. A műszaki tudományok oktatása és gyakorlati alkalmazása hazánk mezőgazdasága terén is jelentős múltra tekinthet vissza. A magyaróvári Gazdasági Felsőbb Tanintézetben már a XIX. század első felében oktattak gépészetet, majd - Európában másodikként - 1869-ben Gazdasági Eszköz és Gépkísérleti Állomás jött létre.

1889-ben a budapesti Műegyetemen létrehozott Mezőgazdasági Géptani Tanszék a gépgyártás és tervezés, valamint az oktatási intézmények szakemberei-nek képzésében jeleskedett. 1890-ben a tanszék mellett Mezőgazdasági Gépkísérleti Állomás is szerveződött.

Szabó Gusztáv emléktáblája a IV-es előadónál

Egyetemünk jogelődjén, a Tudományegyetemi Közgazdaságtudományi Kar 1920-ban történt felállításakor, a mezőgazdasági géptan oktatását a Növénytermesztéstani Intézet feladatkörébe utalták. A tantárgy előadásáról a Műegyetem Mezőgazdasági Géptani Tanszéke gondoskodott, kezdetben Szabó Gusztáv, majd a harmincas évek kezdetétől Kund Ede tanította.
A húszas évek közepén néhány fejlettebb nagybirtok már szükségét érezte a mezőgazdaságban jártas gépészmérnök (üzemeltető gépészmérnök) alkalmazásának. Korabeli leírások szerint ezekre a beruházásoknál (árajánlatok, szerződések, kivitelezés ellenőrzése, munkák átvétele stb.), az üzemanyag- és energiagazdálkodásban, a karbantartás tervezésében és nyilvántartásában; a birtokon működő mezőgazdasági ipari üzemek műszaki ellenőrzésében, a javítóműhely célszerű kialakításában és irányításában, továbbá a gépkezelők munkájának ellenőrzésében, illetve továbbképzésük megszervezésében volt szükség.

A második világháborút követő időszakot, hazánk mezőgazdaságának strukturális átalakítása jellemezte. Az 1945-ös földreform alapján létrejött kisüzemi gazdálkodás, valamint a szovjet mintára létesített szövetkezetek technikai ellátása, a nagyobb vonóerőt igénylő munkák elvégzése végett, gépállomások hálózata épült ki. A gépállomások hálózata, valamint a szövetkezetesítés távlati céljai elodázhatatlanná tették a speciális vezető műszaki értelmiségiek képzését a mezőgazdasági termelés számára. Ezek az igények, hatvan évvel ezelőtt, a mezőgazdasági gépészmérnökképzés intézményesített formáját hozták létre.

Forrás: A "Tudományos Tanácskozás és Emlékülés a Mezőgazdasági Gépesítésről" c. kiadványból

« »

Az aula épülete

Hozzászólások: 11

gressai-sandor 2010. 08. 16. 21:22

1956 juliusában egy hónapig katonák voltunk. A Rákosi Mátyás Páncélos Tisztiiskola udvarában Tatán táboroztunk. Marian alezredes volt a tanszékvezető és a táborparancsnok is Küldök egy katona fotot is de valaki segítsen, hogy idekerüljön . köszönöm Gressai S

gressai-sandor 2010. 08. 21. 19:43

1958-59-ben nekem ismegadatott,hogy részt vehettem a Varady tanszék mühelyében épülő új gepkocsi építésében. Egy kisebb méretű jó vanalvezetésü autot épitettetünk,elég lassú tempoban. élmény volt részt venni a cspat munkában. 1960-ban végeztem, de akkor még nem volt kész. Ki tudja mi lett a sorsa? Irjatok róla. Kösz Gressai Sándor 19ö55-60.

szabo-eva 2010. 08. 24. 15:36

Jónapot mindenkinek! Szegény apám,ha élne,lehet,hogy hozzá tudna szólni. Dr.Szabó Béla / mech. tanszék/-de hát ki ne ismerné.Töltök fel képeket! Szabó Éva

gyorgy-peter 2010. 08. 25. 22:45

Köszönettel vesszük!

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni!