A Gépesítési Kar létrejötte, a budapesti évek - II. rész

A Szent István Egyetem Gépészmérnöki Kara idén ünnepli fennállásának 60. évfordulóját. Ezen alkalommal cikksorozatot indítunk, melyben bemutatjuk a kar múltját, fejlődésének történetét. Fogadják szeretettel a II. részt!

A Gépesítési Kar létrejötte, a budapesti évek

Hatvan év történelmi léptékekkel jelentéktelen idő, ugyanakkor egy oktatási intézmény életében meghatározó jelentőségű lehet. Azoknak, akik tanúi voltak a Mezőgazdasági Gépészmérnöki Kar előző évtizedeink, bizonyára úgy tűnik, mintha tegnap történt volna, hogy Budapesten, 1950-ben, az akkori Mezőgazdaságtudományi Kar 27 hallgatójából Gépesítési Szakot hoztak létre. A szak megalakulása egybeesett az agrár-felsőoktatás átszervezésével, a vidéki agrártudományi egyetemek önállósításával, valamint egyetemünkön az agronómiai, az állattenyésztési és a közgazdasági szakok megszervezésével. A szervezési folyamatot Klinger Pál a Géptani Tanszék vezetője vezette, aki a gépesítési szakból 1951-ben Mezőgazdasági Gépesítési Karrá lett intézmény első dékánja lett.

Az első két évben a végzősök mezőgazdasági gépesítő mérnöki diplomát, 1954-től viszont már okleveles mezőgazdasági gépészmérnöki oklevelet kaptak. A kar végleges szerkezete 1954-re alakult ki.

Ekkora a kar oktatói létszáma az 1950-es 4 főről 85 főre emelkedett, a hallgatói létszám a kezdeti 27 fővel szemben 300 fölé nőtt, és beindult a levelező képzés is. A kar megalapítása az egyetemi szintű műszaki képzés tekintetében korszakos jelentőségű volt, mert azt megelőzően a magyar műszaki egyetemek szinte kizárólag az ipar igényei szerinti gépészmérnököket képeztek. Ugyanakkor Magyarország sajátos helyzetéből adódóan a körülmények elsősorban egy fejlett mezőgazdaság kialakulásához voltak kedvezőek.

A kezdeti időszakban a karon diplomázott mezőgazdasági gépészmérnökök legfontosabb feladata a csekély számú, alacsony műszaki színvonalú mezőgazdasági gépek koncentrálása, működőképességének fenntartása és a mezőgazdasági termeléstechnológiákat kiszolgáló gépüzemeltetési rendszerek kidolgozása, megteremtése volt. Erre az időszakra esett a gépállomások megszervezése, működése, illetve az állami nagybirtokok gépesített termeléstechnológiájának kialakulása.

Az 1960-as években - a nagyüzemi rendszer általánossá válásával - új feladatként jelentkezett a mezőgazdasági nagyüzemek önálló gépesítési rendszerének megszervezése, beleértve a géppark megteremtését, a szervízhálózat kiépítését, a gépkereskedelmi hálózat létrehozását valamint a vidéki javító és alkatrészgyártó bázisok kifejlesztését is.

A hatvanas évek eredményei bebizonyították, hogy a karon diplomázott mezőgazdasági gépészmérnökök megfeleltek ennek a kihívásnak is. Tehették ezt azért is, mert a képzés mögé nemzetközileg is elismert oktatógárda sorakozott fel. Az oktatás alapját a technika tudománya képezte, de meghatározott biológiai környezetben, gazdasági eredménnyel alkalmazható formában.

A Mezőgazdasági Gépészmérnöki Kar kezdettől fogva rendszerszervező mérnököket képzett, már ennek az elnevezésnek az elterjedése előtti időben is, és ennek az új típusú képzési formának egyik hazai úttörője volt.
A technika, a biológia és az ökonómia határterületein az oktatók és a hallgatók látóköre is szükségképen kiszélesedett, és ezek a tudományok kölcsönösen egymás objektív kontrollját is adták. A mezőgazdasági gépek üzemeltetése, az állattenyésztés gépesítése, a gépjavítás, a gépesítési üzemszervezés ezen a karon fejlődtek tudománnyá. A Kar megerősödése és nemzetközi tekintélyének megszerzése időszakában (1952-1966) Váradi János töltötte be a dékáni tisztet.

Az első két évtizedben a központi problémát az intézmény elhelyezésének ideiglenessége jelentette.
Az elméleti képzési helyek a Villányi úton szétszórtan helyezkedtek el, a tanműhelyek, a gépszínek és a gyakorlók a közeli utcákban kaptak átmeneti elhelyezést.

A diákotthonok, a főváros különböző pontjain, távoli városrészekben voltak. Az elhelyezés zsúfoltsága, hiányos higiénés feltételek miatt, sürgetővé vált a végleges elhelyezés megoldása.

Forrás: A "Tudományos Tanácskozás és Emlékülés a Mezőgazdasági Gépesítésről" c. kiadványból

A nagyon érdeklődő 4. csop. néhány tagja  (valamikor 1952-56 között)
Balról: Sümegi Géza; Elek K.; Takács Karcsi; Sóti Pali; Vági Pali; Füzi Tibi; Búzás Laci