Beindult a Digitális Emléktár
- 2010. 07. 30. 09:57
- Kocsis Krisztian
Örömmel tájékoztatunk mindenkit,hogy elindult az egyetemi évek alatt összegyűlt emlékeink felidézését segítő rendszerünk a Digitális Emléktár. Sorra gyűlnek a fényképek, videók, dokumentumok. Megelevenednek az egyes évfolyamok történetei, kalandjai.
Szemezgetünk néhányat a fényképek közül, ezzel is kedvet csinálva mindenkinek, hogy tegyen hasonlóan és töltsön fel minél több dokumentumot.

A fenti fénykép az 1964-ben végzett évfolyam egyetemi évei alatt készült. A dolgos gyakorlatok valamelyikén Lörincen.

A következő kép egy másik évfolyamot mutat be. Valahol a Hanság lecsapolásában segédkező mérnökhallgatók munkáját örökítették meg.
"a szentjánosi határban, az erdő fölött kezdődött a munka, ott dolgoztak a diákok, egyetemisták. Sátrakban laktak, nagy kondérokban főzték nekik az ebédet, nagy híre volt persze a lecsapolásnak, hiszen igazi „KISZ-es" akció volt. Szegény gyerekek, sokat szenvedtek, tiszta hólyag meg seb volt a tenyerük, nem szokták persze. Ráadásul hajtaniuk is kellett, mivel versenyt hirdettek a brigádok között." Cs. Kovács Attila: Hanság-árkolás mosolygó elvtársakkal
Az 1953-as évfolyam az évfolyamtablójukat töltötték fel a Digitális Emléktárunkba.

A mai szemezgetésünk utolsó képe egy sokkal frissebb fotó. A Black Pirates zenekart ábrázolja. A "banda" 2004-2007 között létezett.Hum Sándor és Pus Attila voltak az ötletgazdák. A kép a harmadik és egyben utolsó felállást tükrözi: Turbucz Adrienn (ének), Tornyi Győző (szaxofon), Nagy Barna (gitár), Hum Sándor (dob), Pus Attila (basszusgitár). A zenekar többször fellépett az Agymosodában, gólyabálokon, egyetemi rendezvényeken, és külső helyszíneken "idegen" közönség előtt is. Számos vidám estét szereztek évfolyamtársaiknak és a többi egyetemi polgárnak.

Köszönjük a többi dokumentumot is, várjuk a további fényképeket,hogy időnként szemezgethessünk belőlük.
Hozzászólások: 9
A hozzászóláshoz be kell jelentkezni!





RSS
Milyen zenét játszik a Black Pirates zenekar?
szerintem már csak játszott, de ezt Pus Attilától kellene megkérdezned, a 2008-as évfolyamból :) Írj neki üzenetet a levelezőrendszeren keresztül!
üdv:
Péter
Szia Péter Chelly vagyok, egy kubai egyetemi hallgató, 1989-ben megszerezttem diplomámot, nagyon jó volt ott lenni, Gödöllőn
üdv:
Chelly
Én is részt vettem a hansági munkában, 1958 vagy 59 nyarán. Kisértetiesen emlékeztetett az 1956-os tatai katonai táborhoz. Ott is használt szovjet tipúsú gimnasztyorka tipusú egyenruhát kaptuk munkaruhának. A sátraknál már jobb volt , mert tiszti sátrunk volt vasággyal. Fegyver helyett pedig a lapát és ásó között lehetett választani.Szürkület után már nem volt szabad WV-re menni mert annyi szunyog volt,hogy teljesen vörös lett a feneked. Különben élmény volt, hiszen fiatalok voltunk. Gressai Sándor.
én egyébként tatai vagyok, de - úgy gondolom, hogy szerencsémre - nem voltam katona, és most már írtják a szúnyogot is :)
Kedves György Péter. Figyelmetlen voltál. A katona ruha azonos volt Tatán és a hanságban. De a szunygok a hanságban támadtak és nem Tatán
Mond nincs fényképed? Szolj és csinálok. Ha van akkor meg ragd ki. Gressai S