1957-es évfolyam képei
- 2010. 08. 10. 04:01
- Kocsis Krisztian
A Digitális Emléktárba feltöltött fotók között számos dokumentum is megtalálható. Az 1957 -ben végzett évfolyamból Elek Károlynak köszönhetünk számos fotót és történetet. Egy rövid történetet beraktunk a képek mellé, hogy mindenkit ösztönözzünk arra, hogy hasonló írásokkal szórakoztasson minket. Köszönjük a feltöltést.
Matematika szigorlat melegítő felsőben:
"Az 50-es évek szegénysége ma már szinte hihetetlenül is hangzik, nehéz elképzelni, hogy a fiuk többsége melegítő felsőben járt be rendszeresen az egyetemre és többen pedig a melegítő alsót is használták, mintha valamilyen sport eseményre készültünk volna. Ez abban az időben teljesen természetes is volt.

A mechanikából évfolyam első és egyébként kissé lezser Sz. Tibi a matematikai szigorlatra Rejtő Magda tanszékvezető asszonyhoz a kedvenc csapatának, a Budapesti Dózsa színét viselő lila melegítő felsőben jelent meg. El lehet képzelni a tanszékvezető meglepetését amikor Tibi belépett
a terembe tétel húzási céllal, de ezt azonban akkor így nem tehette meg, mivel a tanszékvezető asszony eléggé egyértelműen közölte vele, hogy így nem vizsgázhat, tessék haza menni és rendesen felöltözni.
Tibi szót fogadott, vissza jött és jelesre leszigorlatozott, mert ezzel a tárgyal sem volt nála probléma."
További dokumentumokat olvashatunk a 60 éves a Gépészkar rovatunkban.
Hozzászólások: 2
A hozzászóláshoz be kell jelentkezni!





RSS
Kemény idők lehettek. Szeretem a korabeli fotókat, jöhet még:)
akkoriban még nem lőttek egy eseményről vagy ezer képet, hanem jól beállították... Öröm nézni ezeket!