Történetek az 1960-ban végzett évfolyamból

Az 1960-as évfolyamból három különböző kis történetet kaptunk. Bepillanthatunk egy felvételibe, ellátogatunk Váradi professzor úr órájára, valamint megtudhatjuk, hogy aki vizilabdázik, annak tudnia kell Maxwell III. differenciálegyenletét.

Hatvan éves a SZIE Gépészmérnöki Kar.

Mint minden jubileum alkalmából előjönnek az emlékek, ezekből íme egy:

1954-ben érettségiztem, és mint vegyésztechnikus munkába álltam. 1955-ben kerültem válaszút elé, vagy 3 év katonaság, vagy 5 év egyetem. Munkahelyi kollégáim mondták (mérnökök), hogy ha okos vagyok egyetemre  megyek, mert annál nincs szebb 5 év az ember életében. Egyik kollégám javaslatára jelentkeztem a Mezőgazdasági Gépészmérnöki Főiskolára. Nem voltam meggyőződve, hogy jól döntöttem, ennél fogva a felvételire nem is készültem. Jött a felvételire az értesítés Villányi u 29. első emeleti előadóterem. A padokban kb. 30 felvételiző, a pódiumon Rejtő Magda. Egyenként szólított és kérdezett kb. 5-6 kérdés után döntött legtöbbször „fel van véve”. Én mivel nem készültem, nem volt részemre döntő az eredmény, így nem izgultan és mindenre jól válaszoltam, az eredmény „fel van véve”. Így lettem főiskolás.

A matematika első előadását Rejtő Magda (Mami) tartotta, ami azzal kezdődött, hogy mindenkinek fel kellett állni és bemutatkozni. A következő előadáson már többet névszerit szólított. Például - ha jól emlékszem - Péchy Lacinak mondta: Lacikám menjen haza és kössön nyakkendőt az én előadásomra.
Matek szigorlatra hozzá kerültem, elég jól készültem, de azzal zárta a szigorlatot: Sanyikám jöjjön legközelebb, magának jelest akarok adni, és beírta az elégtelent. 
Így szereztem meg az első UV-t.  Persze legközelebb nem hozzá mentem és 4-re szigorlatoztam.

Gressai Sándor, 1955-1960, 2010 aug. 3-án.

Emlékeim az 1955 – 1960-as egyetemi tanulmányok éveiből

A mi tanulócsoportunk a Keleti Károly utcában a mai II. Rákóczi Ferenc Gimnázium udvari részének III. emeletén került elhelyezésre. A diákotthonban számunkra megfelelő könyvtár, vagy olvasóterem nem állt rendelkezésünkre. Viszont a diákotthonhoz 150-200 m-re a Keleti Károly utcában működött, és ma is ott van a Központi Statisztikai Hivatal, amely modern, nagyon jól felszerelt olvasóteremmel és könyvtárral fogadott bennünket.

Egyetemi előadásaink után az évfolyamunk egy része itt gyülekezett és készült fel a másnapi gyakorlatokra vagy szemináriumokra. Ez az olvasóterem volt a második munkahelyünk. A mi egyetemi éveink idején még igen kevés saját tankönyvvel, vagy jegyzettel rendelkezett a Mezőgazdasági Gépészmérnöki Főiskola.
Egyetemi előadásainkon az évfolyam majdnem teljes létszámban megjelent, mivel saját kézzel írott jegyzeteinkből készültünk fel a vizsgáinkra. Óriási élmény volt mindnyájunk számára Dr. Lehoczky László professzor úr „Szilárdságtani”, Jánosi Zoltán adjunktus úr „Általános géptani”, vagy Váradi János dékán úr „Traktorok-autók” előadásai. 55 év elteltével is szinte elevenen él bennem, ahogy Lehoczky professzor úr a „kávé kavargatás” hasonlatával magyarázta a kör- és cső-keresztmetszettől eltérő, pl. bordástengelyben a feszültségeloszlás képét, mint a folyadékáramlás analógiáját.

A levezetések és a példák begyakorlására azonban csak német nyelvű tankönyv állt rendelkezésünkre. A „Dreyer” könyve, vagy Kövesi Antal 1940-ben kiadott szilárdságtan példatára, a szerencsésebb budapesti hallgatóknak a mérnöki alaptudományok bibliája a „GÉZSÉ” (Gépészeti Zsebkönyv) volt a tankönyve.
Váradi professzor úr mindig kockás füzettel jelent meg az órán. A füzetben didaktikailag, módszertanilag percnyi pontossággal, előre felépített előadásvázlata volt, amelyet külföldi tanulmányútja idején dolgozott ki. Előadásait nagyon sok külföldi angol, német, orosz konstrukciós tapasztalattal színezte.
Óriási figyelemmel hallgattuk.

Tanulmányi éveink alatt tervezte, és a tanszék laboratóriuma felépítette az „ODETT” elnevezésű kis autóját. (ODETT a Moszkvai Nagyszínház prímabalerinája neve volt.)
Én boldog vagyok, hogy ebben az évfolyamban végeztem. 10 egyetemi oktató, sok vezető beosztású főmérnök, igazgató, osztályvezető stb. került ki közülünk. Sikeres évfolyam volt.
2010-ben 40 gépészmérnök kollégával együtt, a jogutód intézménytől Aranydiploma kitüntetést kaptunk.

Dr. Kaifás Ferenc

Emlékeim az egyetemi éveim alatt történtekről

1955-56 évek történései. A Fizika Tanszék vezetője, Farkas Professzor úr, titkárnőjén keresztül küldött egy üzenetet, hogy beszélni szeretne velem, keressem fel! Mondanom sem kell, hogy egy ilyen üzenet nem a legjobb előérzetekkel töltött el, de parancs az parancs, bejelentkeztem.. Legnagyobb meglepetésemre egy napon belül a Professzor Úr visszajelzett, hogy azonnal fogad! Nem tudtam, hogy mi vár rám!!!
A Titkárnő bűbájosan fogadott, bekísért a Professzor Úrhoz, aki elém jött, kezet rázott velem, majd hellyel kínált. Na ez volt az a pillanat, amikor azt sem tudtam, hol vagyok!!! Zavaromat látván a Professzor úr azzal a kérdéssel kezdte a beszélgetést, hogy jól tudja-e, hogy én 7 éve vízilabdázok?
Igenlő válaszomra szemmel látható megelégedettséggel reagált, mondván, hogy Ő is évek óta vízilabdázik, és eltökélt szándéka, hogy az egyetemi vízilabda-válogatottat megszervezi. Kérdése: részt vennék-e ebben az általa indított programban? Azt hiszem most is, hogy az adott szituációban a válaszom egyértelmű volt: IGEN. (Mint később kiderült, ezzel a kérdéssel több vízilabdázó évfolyamtársunk is szembekerült, a válasz nem volt kétséges, így megalakult az akkor még Mg. Gépészmérnöki Főiskola vízipóló válogatottja).

Az első találkozásunkkor az uszodában a Professzor Úr valamennyiünkkel személyesen letegeződött, azzal a megjegyzéssel, hogy ez a személyes kontaktus csak az uszodában érvényes, az egyetemen természetesen nem! És akkor még nem tudtuk, hogy ennek még milyen ára lesz!!!

Egy megnyert mérkőzés után a csapat eufórikus hangulatban vonult az öltözőbe, ahol a Professzor Úr gratulált a csapat minden tagjának a teljesítményéhez, és ahol kijelentette, hogy a vízipólócsapat minden tagjától elvárja, hogy a tanulmányai is ilyen eredménnyel záruljanak. Kijelentette, hogy a vízipólócsapat tagjai NÁLA csak jeles eredménnyel vizsgázhatnak, ellenkező esetben addig kell UV-ra járniuk, amíg a jeles eredményt el nem érik. Sajnos nem emlékszem, hogy a csapat többi tagja hogyan vette az akadályt, nekem szerencsém volt, mert a MAXWELL III. differenciál-egyenletének levezetésével a fizika szigorlatom jelesre sikerült.

Kudlik Péter