Bemutatkozik az 1968-as évfolyam

A VIllányi úti utolsó évfolyam története. Megtudjuk, hogy mi az a "Fülescsavar", hogyan hatott a rendszerváltás az évfolyamra, és hogy mennyire aktívak a nyugdíjas évek.

Akkoriban az egyik legnagyobb évfolyam volt a karon, kevés női hallgatóval, közülük közel 130-an szereztek diplomát, utolsó évfolyamként a Villányi úti Alma Materben. A nagy létszámú évfolyam kollégiumi elhelyezése már induláskor 1963-ban gondot okozott. Egy évig Budakeszin kaptunk lehetőséget, onnan jártunk be a Villányi útra. Később beköltözhetett az évfolyam Budapestre, de megosztottan kapott elhelyezést a Frankel Leó úti, a Szemlő-hegyi és a Villányi úti kollégiumi szobákban. Viszonylag sok budapesti hallgatótársunk is volt az évfolyamon. 

A kor egyik szakmailag legelismertebb professzori és tanári karától tanulhattuk meg a mérnöki alap- és szakmai ismereteket. (Rejtő, Karádi, Vargha, Knoll, Váradi, Komándy, Lehoczky, Bánházi, Soós, Nyuli, Ember, Pogácsás, Sipos – elnézést kérek, ha valaki kimaradt.) Az oktatás a karon egy (a mezőgazdasági gépészmérnöki) szakmában folyt. Fegyelmezett, katalógusokkal ellnőrzött megjelenést kértek számon a hallgatóktól. A hiányzásoknak következménye volt. 

A mi évfolyamunk a fegyelmezettebbek közé tartozott. Egy-egy szemeszterben számos gyakorlati, kollokviumi és szigorlati jegyet kellett a hallgatóknak begyűjteni. Minimális volt csak a lemorzsolódás, az is inkább az első év után. Szinte minden évben részt kellett venni valamilyen termelési gyakorlaton gépgyárakban, mezőgazdasági üzemekben, vagy első év után Nagygomboson, ahol a géptani gyakorlaton barátkozhattunk a mezőgazdasági gépekkel és a traktorvezetéssel. 

Az évfolyam egységes és összetartó volt, közel állt hozzá a diákhumor is, amelyet az akkor évente megjelenő „Fülescsavar” periodika gyűjtött csokorba. A professzoraink, tanáraink nem csak a szakmára tanítottak meg bennünket, hanem jó nevelők is voltak. Sok vidéki fiúból faragtak a társadalmi etikett szabályai szerint viselkedni tudó mérnök embert. Sokan sportoltak az évfolyamról az AGSC szakosztályaiban (kosárlabda, kézilabda, vízilabda, futball stb.) A szakosztályokban a sportbarátság évfolyamokat kötött össze. Az évfolyamon és a tanulmányi csoportokban máig tartó barátságok és házasságok is születtek.

A végzés után nem okozott gondot a friss diplomás mezőgazdasági gépészmérnökök elhelyezkedése. Várták őket az akkor még működő hazai mezőgépgyárak, gépjavító vállalatok, tervező intézetek, állami gazdaságok, termelő szövetkezetek. A végzett évfolyamtársak közül többen hamar vezető beosztásba kerültek, sőt üzemeket igazgattak. Akkoriban – a komplex mezőgazdasági gépesítés időszakában, amikor a legfőbb feladat a kézi munka kiváltása és a mezőgazdasági munkák termelékenységének a növelése volt – szükség volt a mérnöki tudásra és az ismeretek folyamatos frissítésére.

Az évfolyam végzett mérnökei is hozzájárultak a magyar mezőgazdaság 1975-től 1985-ig tartó aranykorának sikereihez, amikor jelentősen nőttek a hozamok, emelkedett a gépesítés színvonala, dinamikusan nőtt az agrártermékek exportja, kialakultak a rendszerszerű termelés alapjai, integrátor központok (IKR, KITE, KSZE, BKR, GITR, FLR, BOSCOOP, AGROCOOP stb.) segítették a termelést.

Az évfolyamban végzett mérnökök számára rosszkor, de még nem annyira későn, a pályájuk derekán következett be a rendszerváltás. Megszűntek, átalakultak, széthullottak mögülük a korábban biztos jövedelmet és kenyeret adó vállalatok, korrigálni kellett a korábbi életpálya modellt, át kellett szervezni a maguk és (sokszor a családjuk) életét. Szerencsére a húsz éves élet- és szakmai tapasztalatokkal a legtöbbjüknek ez sikerült. Sokan lettek vállalkozók, alapítottak cégeket, társultak be vállalkozásokba, helyezkedtek el új munkakörben.

A legutóbbi (40 éves) évfolyam-találkozónkon jó volt hallani, hogy az évfolyamtársak többsége megtalálta a gyökeresen megváltozott társadalmi és gazdasági körülmények között is a helyét. Az évfolyamtársaim zöme jól kamatoztatta a két félidős pályája során a kapott tálentumokat, hasznos tagja a magyar nemzetnek és a mérnöki társadalomnak, elkötelezett híve a mezőgazdaság gépesítésének. Szinte kivétel nélkül ma már nyugdíjasként éli az életét, egy részük még a nyugdíj mellett kamatoztatja mérnöki tudását.

Az évfolyam nevében lejegyezte:
Dr. Hajdú József