60 éves ünnepség a Gépészmérnöki Karon
- 2010. 09. 09. 09:10
- György Péter
Szeptember 7-én ünnepelte a Gépészmérnöki Kar megalakulásának 60 éves évfordulóját. Ez alkalomból a kar nagyszabású ünnepséget szervezett Gödöllőn az aulában. A több mint 500 fő részvételével megtartott ünnepség jó hangulatban telt, reméljük, hogy a látogatóknak is akkora élményt és olyan szép emléket jelent, mint amilyennek Mi, szervezők éreztük.
A rendezvényre fél nyolctól lehetett regisztrálni a bejáratnál elhelyezett pultnál. Itt mindenki megkapta a névre szóló kitűzőjét, és aláírta a jelenléti ívet. Az ünnepség háziasszonyának a szerepét Dr. Molnár Ildikó egyetemi tanársegéd vállalta.
A jelenlévők háromfajta kitűzőt kaphattak: aki a karon végzett, kék kitűzőt viselt a nevével, a végzés évével, és azzal a sorszámmal, aminek számozása 1952-ben kezdődött, és azóta minden végzettel egyre csak nő. A meghívott vendégek aranyszínű, még a jelenlegi hallgatók zöld színű kitűzőt viseltek.
Délelőtt tíz óra körül a gépészhimnusz dallamára elkezdődött a hivatalos program. Először a Dr. Szabó István, a Gépészmérnöki Kar jelenlegi dékánja köszöntötte a látogatókat, majd a szintén jelen lévő, legidősebb diák - Dr. Szász István - szólt pár szót a nagyérdeműhöz.
Szabó István dékán köszöntője
Dr. Szabó István köszöntője
A program a volt tanárok köszöntőivel folytatódott. Beszédett mondott Dr. Soós Pál a Villányi úti évekről, majd egy bejátszás következett Dr. Tibold Vilmostól, aki sajnos egészségügyi okokra hivatkova személyesen nem tudott részt venni a rendezvényen. A Villányi úti gondolatmenetet Dr. Mikecz István folytatta. Dr. Szendrő Péter már az ATE (GATE)-s időszakról beszélt. A tanári köszöntőket Dr. Beke János zárta, aki már a SZIE-s, a 2000-es évekről beszélt.
Soós Pál köszöntője
Dr. Soós Pál köszöntője
Ezután néhány végzett öregdiák mondott néhány percben rövid köszöntőt, többek között
Dr. Véha Antal (Szegedi Tudományegyetem Mérnöki Kar, dékán), Dr. Csizmazia Zoltán (Debreceni Egyetem, tanár), Harsányi Zsolt (Axiál Kft., vezérigazgató, tulajdonos), és Szaxon Attila (IKR Zrt. vezérigazgató).
Harsányi Zsolt köszöntője
Harsányi Zsolt köszöntője
A következő program a végzett évfolyamoknak szóló emléklapok átadása volt. A megjelent évfolyamok képviselői egy dékáni aláírással ellátott emlékoklevelet kaptak, mely a kar 60 éves fennállását hirdeti.
Szintén kaptak oklevelet azok a családok, akiknél több generáció is a karon végzett:
Szász csaldá, Adorján család, Tóth család, Gelencsér család, Szaxon család, Nacsa család, Kováts család.
Az utolsó program a volt tanárainknak szólt. Díszoklevelet vehetett át Mikecz, Soós, Beer, Sibalszky,Tibold és Nyuli tanárúr.
Az elhunyt , és a karon tanított tanárok előtti tisztelgés jeleként pedig emléktáblát avatott a jelen lévő legidősebb és legfiatalabb volt hallgató (Dr. Szász István - Karagity István).
A beszédek és visszaemlékezések után egy 500 fős svédasztal várta kedves vendégeinket, akik megéheztek a ceremónia alatt.
Az ebéd jóízű elfogyasztása után a karon működő jelenlegi intézetek látták vendégül volt hallgatóinkat. Kötetlen beszélgetés közben előkerültek a régi történetek, vagy éppen bemutatták az intézet legújabb büszkeségét.
A rendezvény jó hangulatban telt, öröm volt látni a sok kék kitűzős volt hallgatót, akik elmélázva sétáltak a kar falai között.
Fényképek: Balázs Gusztáv
Az egész rendezvény megörökítő videófelvétel megvásárolható DVD-n.
Érdeklődni: info@gepeszmernok.hu
Hozzászólások: 0
A hozzászóláshoz be kell jelentkezni!





RSS
Legfrissebb hozzászólások
Minimalista szuperautó - az Ariel Atom
Jó cikk, az egyetlen hiba, ami feltűnt, hogy az autó 470 kg és a top verzió 300 lóerős. Így ez 1.56 kg/LE, ami 641 LE tonnánként! A videóban is ez...
Írta: lengyel-tamas // 2011.02.09. 11:45
Az okleveles mezőgazdasági gépészmérnök "tragédiája" (1985-1990)
Gyerekek, innen ezt nem látom, hogy ki írta. Egy dolog biztos, egy zseni. Volt ilyen ott és akkoriban ? :-) Gunczer
Írta: gunczer-laszlo // 2010.12.29. 10:08
Lean - a karcsú termelési rendszer I. rész
Valóban...szívesen olvasom a folytatást is!
Írta: kovacs-miklos // 2010.11.22. 15:36