Az 1988-ban végzett évfolyam bemutatkozója

Az 1988-as évfolyam évnyitóján avatták fel az egyetem egyik szimbólumát, "A mag apoteózisa" nevű hatalmas domborművet, Amerigo Tot egyik utolsó alkotását. Őszi kötelező munka, NDK-s motorfelújító üzem, és Gyűrűavató. Fogadjátok szeretettel az 1988-as évfolyam írását!

1983 – 1988 évfolyam

Az egyetemi évek általában az évnyitóval kezdődnek… Persze az előfelvettek „sorkatonai szolgálata” már úgy telik, hogy félig (vagy talán egészen) egyetemistának érzik magukat, nem igazán tudva, hogy mi is vár rájuk... Azért az egy éves katonaság arra biztosan jó volt, hogy sokan már igazi régi ismerősként, barátként köszönthessék egymást az évnyitón. A mi évnyitónk pedig nem is volt átlagos, hiszen ekkor avatták fel és adták át, az aulában a domborművet (A mag apoteózisa), amely azóta az épület szimbólumává vált. És az ünnepségen maga a mester - Amerigo Tot - is jelen volt.

Az egyetemi évek megkezdéséhez akkoriban még az őszi munka is hozzátartozott – egész jó közösség teremtő egyébként – és minket az a „szerencse” ért, hogy közel két hetet Nagygomboson paradicsomszedéssel tölthettünk… sőt, a leggyengébben teljesítő brigád plusz egy „jutalom” napot maradt, integetve a boldogan távozó évfolyam nagy részének. Ma ez már bizonyára mindenféle jogokat sértene.
Akkoriban még szinte az egész évfolyam koleszos volt és mi túlnyomó többségben a C negyediket vehettük birtokba.

Az egyes tantárgyakkal, vizsgákkal kapcsolatos élmények sok esetben egyénekhez, csoportokhoz kötődnek, így azok számbavételére nehéz lenne vállalkozni. Talán néhány olyan emléket érdemes felidézni, amely általánosabb volt és sokakat érintett.
Az első egyetemi vizsgát jó néhányan emlékezetes időpontban, december 24-én (igaz délelőtt) tették le kémiából Fekete tanár úrnál. Szerencsére a vizsga az ünnepi hangulatnak megfelelőn zajlott… Bizonyára sokan emlékeznek Váradi professzor úr szaloncukros Géptan vizsgájára (A jeles eredményhez szaloncukor is járt).
Az első év végén sokan építőtáboroztunk, ami akkor még a fénykorában járt. És micsoda felüdülés volt együtt „dolgozni” a sok tanítóképzős lánnyal…

De visszatérve a tanulmányokhoz. Ki ne emlékezne Galántai Aurél matematika előadásaira, ahol nagy sebességgel írhattuk a különböző matematikai tételeket, bizonyításokat, levezetéseket, persze mindezt a mi számunkra furcsa rövidített jelölésrendszerrel. És micsoda élmény volt, hogy Obádovics J. Gyula tartotta a 2. 3. félévben a matematikát, hiszen nevét már jól ismertük a Matematika zsebkönyvről.
Legendák keringtek Sibalszky tanár úr Elektro vizsgáiról, - és ezeket mi is megélhettük - lábrugdosás, „Kedves Mester” megszólítás egyenes út volt az utóvizsga felé. Bizonyára lennének olyanok, akik arról mesélnének, hogy a folyosón éjszakáztak, hogy első vizsgázóként még Gángó tanár úrhoz kerüljenek, ami szinte garantálta a sikert.
Akkoriban még NDK-s gyakorlat is volt Berlin mellett egy motorfelújító üzemben. De sokakban biztos mélyebb nyomot hagyott az olcsó és finom német sör, vagy egyik kísérő tanárunk „bakija” (név nélkül Fledrich tanár úr), aki a csikkzsebében felejtett egy ötezrest, és akkoriban ilyen nagy címletet külföldre nem lehetett vinni, így le is „kapcsolták” a határon, és csak egy napos késéssel tudott utánunk jönni.

De túléltük Pelényi tanár úr Anyagismeret vizsgáját, vagy éppen Ember Mihály „legendás” Javítás vizsgáját is. És közben egyre szorosabb közösség formálódott. Néhányan sajnos lemorzsolódtak, néhányan jöttek is hozzánk.
Így utólag úgy tűnik, hogy szinte elszállt az öt év és egy pillanat alatt itt volt a Gyűrűavató, amiről az egyetem kezdetén még úgy gondolkoztunk, hogy fényévnyi, szinte elérhetetlen távolságban van. Igazi, jó kedvű, de mégis magasztos ünnep volt ez számunkra. Elkezdtünk készülni az államvizsgára, miközben arra is jutott időnk, hogy az egyetemi strandra –mert akkor még az is volt - is kimenjünk.

Államvizsga, diplomaosztó és mérnökbál… és már búcsúzhattunk is egymástól. A szomorkás búcsú közepette egy kérdés biztos nem merült föl senkiben – lesz-e állásunk. Akkoriban még minden végzettre 4-5 álláshely hirdetés jutott, úgyhogy kényelmesen lehetett válogatni.

Természetesen nagyon sok egyéb élményt lehetne még sorolni, kinek-kinek más gondolat jut eszébe, de ez a néhány sor talán arra jó, hogy egy pillanatnyi megállásra és visszaemlékezésre ösztönözze a 88-as évfolyamból származó olvasót.

Kátai László