Az 1999-ben végzett évfolyam története

A történetünk az 1993-ban hirdetett jelentkezéssel, illetve felvételivel kezdődik, sokan toporogtunk 1993. júniusában a felvételi elbeszélgetésen. Az elbeszélgetésen a rutinkérdések mellett elhangzottak olyan kérdések is, mint miért pont Gödöllőre történt a jelentkezés, mihez szeretnénk kezdeni a végzés után stb..

Egyesek izgultak, mások szinte biztosak voltak sikeres egyetemi felvételiben. Volt, aki gazdálkodó családból jött a szakmáért, volt a szülők között vállalkozó, katonatiszt, tanár, közgazdász, stb…, és volt, aki csak azért jelentkezett, mert ide nem volt „felvételi”.

Megkaptuk az értesítőt, irány Gödöllő. A felvettek közül nagyon kevesen kerületek kollégiumba, a legtöbb ember viszont albérletbe kényszerült, így az augusztus már azzal telt, hogy „megtámadtuk” Gödöllőt és lakhelyet kerestünk.

Az évfolyam kb. 230 fővel indult a Gödöllői Agrártudományi Egyetem Mezőgazdasági Gépészmérnöki Karán (GATE). Az évfolyam története az augusztus végi gólyatáborral kezdődik, amely eseménytelenül telt nem vitt el senkit a mentő, csak néhány gólyát hoztak haza vállon az idősebb, alkoholhoz szokott szeniorok. Itt tanultuk meg, hogy menj be az első Csizmadia vagy Kósa előadásra nézz szét, és aki ott van az évfolyamtársad köszönj neki, aki nincs ott az már túl van rajta és azért köszönj!

Az első évfolyam első féléve nem is volt olyan nehéz – már akinek - , hiszen csak be kellett járni, a házi feladatokat megcsinálni ill. megcsináltatni, viszont nem volt az a mindennapos felkészülés, amely jellemző volt a középiskolákra. Csak a heti két pincebuli okozott némi fejtörést ill. fejfájást, de hozzá lehetett szokni, így nem is olyan rossz Gödöllőn egyetemistának lenni!

A kollégiumban keretes ágyak, előző évben kicserélt elektromos vezetékek hanyagul eldolgozott glettelése várt, volt ott kék vagy rózsaszín szoba is. Előfordult, hogy valaki az átmulatott éjszaka után nem a saját ágyába, hanem egy másikba feküdt, volt aki eltévesztette az emeletet, így a küszöbön aludt bőrkabátjában ill. a kollégium előtt lévő virágládában vagy a „bermuda háromszögben” hajtotta nyugovóra a fejét, vagy épp a WC-ben horkolt.

Az iskolában is folytak az események megkaptuk a mechanika házikat, az ábrázoló geometria házikat…. Ahol is az egyik gyakorlatvezetőnk kívánsága így hangzott:

„Mai kívánságom: kicsit gyorsabban, kicsit kisebb ábrát, kicsit több vonallal és kicsit többet tartózkodva
 a rajz és közöttem, ...ja és kicsi szünetet se tartva”.

Azután a matematika előadások sem múltak el nagy gondolatok nélkül pl.:
„Nehéz valakinek hinni, ha tudjuk, hogy mi az ő helyében hazudnánk!”.

Az előadások tehát teltek az évfolyam egyre jobban összebarátkozott, megismertük egymást. Aztán úgy november eleje felé elkezdett csökkeni a létszám, az okok közül néhány meggondolta magát az illető, nem bírt a szoros határidőkkel vagy megunta és elment.

A meglepetés mechanika első Zh-n ért bennünket, nincs összedolgozás! Egyedül kell boldogulni, nem könnyű a feladat, hét tizedes jegy pontosságig kell számolni. Majdnem mindenki pót Zh-t írt a kockára ható erő eredőjének számításából. Azonban a feladatok valahogy kikerültek és a mi évfolyamunkon volt olyan hallgató, aki annak rendje és módja szerint fel is vitte a feladatot az előadóhoz segítségért. Hát volt belőle balhé, itt már előre vetített valamit az élet: nem egyszerű évfolyam lesz.

Az első hetekben még a lépcsőn is ültek az előadóban félévre már rendesen elfértünk, az év végére pedig szellős volt a terem. Az évfolyam jól összetartó csapatotokat alkotott, eleinte a bejárósok és a kollégisták külön-külön támogatták egymást. Az idő múlásával egyre többen kaptak kollégiumi elhelyezést és az egyre növekvő feladatok miatt összeolvadtak a táborok.

Az első év vége felé részt vettünk a „Bokros-csomag” egyik terméke – a tandíj - elleni országos megmozduláson, de nem sokat ért. Így másodikban már fizettük is a tandíjat. Másodikban csatlakoztak hozzánk a katonák (mérnök-tisztek), majd harmadikban a mezőtúri főiskolán végzettek közül egypáran. Így ki is alakult a kb. 120-as évfolyamlétszám, amely már a végzésig elkísért bennünket.

Vízválasztó volt a mérnökké válásban a mechanika szigorlat. Az akkori szabály szerint az 5. félévben kellett szigorlatot tenni mechanikából. Ezzel a lehetőséggel kevesen éltek, így nálunk új szabályokat vezetett be a dékán (megjelent a görgetés fogalma). Ezzel a szabállyal nagyon sokan éltek, hiszen még
 a diplomázás előtt is rohamtempóban szigorlatoztak. Tehát a tanulás ment a maga medrében, amikor is elérkeztünk arra a bizonyos felező bulira, amely rendkívül jól sikerült és nagyon sok élménnyel gazdagodott az évfolyam. Erről talán a személyiségi jogok miatt nem írnánk☺

A negyed ill. ötöd év már a szakirányok szerinti bontásban telt. Az évfolyamon indult gépgyártás-, járműtechnika-, környezettechnika, háztartástechnika-, illetve a Műegyetemmel közösen néhány főnek épületgépészet szakirány.

A számítástechnika robbanás-szerű fejlődésével a kollégiumban kiépített internetes hálózat igen sokunkat lekötött abban az időben. Voltak akik "cseteltek", illetve számítógépes játékokat játszva a hálón.
 Az évfolyamunk hozta létre a Gettó Mókusok Társaságát, ahol is már a hálóra egy egységes rendszert rakott ahol az élményeket lehetett gyűjteni (A bulinyúl és társai..).

A negyed ill. ötöd évben már szinte mindenki kollégista volt aki szeretett volna, ez adta meg az évfolyam összetartását is. Közös főzéseket szerveztünk, amikor a konyháról kölcsönkért az egész tűzhelyet elfoglaló kondérba készült a vacsora. A szobákból kihordott asztalok és székek foglalták el az egész folyosót, eljárni tőlünk lehetetlen volt. A bulitól, énektől jó kedvtől volt hangos az épület, aztán innen indult a pincebuli ill. egy-két esetben a jászberényi főiskola meglátogatása☺.

Aztán elérkezett a végzés éve 1999 amikor is februárban egy olyan jól sikerült Valéta-bál kerekedett, hogy azt még a rektor is „megemlegette”, ezen bál után kijelentették, hogy többet nincs bál az aulában. Aztán mégis lett!

Ballagási héten nemigen volt józan a társaság, ekkor voltunk utoljára igazán együtt. A kollégiumi búcsúztató, a Gyűrűavató szakestély (ez is megérne egy nagyobb lélegzetvételnyi mondanivalót☺) és
 a ballagás előtti napokban igazán felszabadult a csapat, hiszen tudtuk, hogy mi már megtettük életünk egyik nagy lépését, már látjuk az alagút végét. Évfolyamtársunknak választottuk Kátai László tanár urat, aki
 a maga humoros nyelvén bátorított bennünket, és eresztett útnak.

Diplomaosztón kb. 100 fő vehette át a diplomáját!

Az itt megszerzett tudás és tapasztalat az életre nevet, ma szinte mindenki megtalálta a maga helyét!