Térkép a hibrid rendszerekhez

Az autózás jelentős átalakulás előtt áll. Hasonlóan a számítástechnikához a járműtechnika is folyamatosan megújul, változik. Sajnos az eddigi technológiák a mai igényeknek már nem felelnek meg, így elkerülhetetlen a változás, a fejlődés. Azt sajnos nem lehet pontosan megjósolni, hogy hány évig lesz még elegendő a Föld kőolajtartaléka ahhoz, hogy ellássa a gazdaságunkat. Abban viszont mindenki egyet ért, hogy egy véges mennyiségű készletről van szó, tehát előbb-utóbb elfogynak a teli hordók, mint az államilag támogatott félévek. A kőolajtartalékok megnyújtására szolgáló számos technológia közül a hibridhajtásokat szeretném lényegre törően bemutatni, megemlíteni azok legfontosabb előnyeit és hátrányait.

A legtöbben a hibrid autót egy rendkívül modern és új dolognak tartják. Pedig már 1900-ban (!) az akkori Lohner-Porsche gyár már gyártott hibridautót. A képen a négykerékhajtású változatot láthatjuk (kerekenként 1-1 kerékagymotor). A „sima” elsőkerékhajtású változat egy töltéssel 50 km utat tudott megtenni és akár 50 km/h-s végsebességgel volt képes közlekedni. Mivel az 50km-es hatótáv már akkoriban is kevésnek és az 1800kg-os akkumulátor pedig túl nehéznek bizonyult, valami megoldást kellett keresni az energiatároló tömegének csökkentésére és menet közbeni töltésére. Így bekerült a kocsiba 2db 2kW-os benzinmotor, mely dinamóval töltötte az akkumulátort (vagy hajtotta a villanymotorokat).

Olvasson tovább

Uniós öko-innovációs pályázat kis- és középvállalkozásoknak

A kis- és középvállalkozások (kkv) szeptember 9-ig adhatják be pályázatukat az Európai Unió öko-innovációs kiírására - hívta fel a figyelmet a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) közleményben.

Megujulo200

Az Európai Bizottság 35 millió eurós összértékű (10 milliárd forint) öko-innovációs pályázatot indított el, amelynek célja üzleti lehetőségekké változtatni a környezetvédelmi kihívásokat. A kiválasztott programok költségvetésük 50 százalékáig támogathatók

Részletek a Nemzetgazdasági Minisztérium honlapján.

Olvasson tovább

Rázzad és nem merül le

Bizonyára mindenkivel előfordult, hogy minden akkor merült le amikor a legnagyobb szükségünk lett volna rá. Az elektronika évszázadát éljük, a legtöbb használati tárgyunkban valahol megtalálunk egy elemet. Ennek köszönhetően az akkumulátor manapság már nem csak a környezetvédelem szempontjából fontos, hanem a használhatóság miatt a legmeghatározóbb paramétere eszközeinknek.

Szinte mindenki használ olyan hétköznapi tárgyakat amiket mindennap működtetünk. Ezeknek
 a működtetéséhez a legtöbbször valamiféle akkumulátor vagy elem szükséges, amik természetesen a "legjobbkor" merülnek le, hogy a legnagyobb kellemetlenséget tudják okozni.

Elem520

A világ egyik legnagyobb elektronikai terméket gyártó országában az Egyesült Államokban elővettek két régóta használatos kézenfekvő ötletet, hogy alacsony fogyasztású de mindennap használt eszközeinknél kiküszöböljék ezt a problémát. Sokan láthattak már olyan elemlámpát amit "rázással" lehet üzemeltetni. Alapelve, hogy a benne lévő tekercs és mágnes rázása közben feszültség indukálódik. Azonban elég használhatatlan lenne ha eszközeinket folyamatosan rázni kéne működés közben. Ezt az alapelvet továbbgondolva kiegészítették a rendszert egy akkumulátorral, ami a keletkezett energiát eltárolja.

Fekvo_elem200

A mérnökök képesek voltak beleintegrálni az egész komplett dinamót és az akkumulátort egy AA vagy AAA méretű elembe.
Az apró méretei miatt jól használható elemek a jövőben felválthatják a jelenleg használ környezetszennyező, hagyományos elemeket és akkumulátorokat. Bár jelenleg a találmány hatásfoka még nem az igazi, de már bátran merik ajánlani kisebb méretű, alacsony fogyasztású eszközök napi többszöri működtetéséhez. Pillanatnyilag maximálisan 100mW teljesítményt tudnak produkálni. A speciális erőforrások tervezett élettartama akár több év is lehet az előzetes felmérések alapán.

A fejlesztők célja addig tökéletesíteni a találmányukat amíg képesé nem válnak akár a futás közbeni rázkódásból feltöltődni és működtetni egy mp3 lejátszót.

Olvasson tovább

24 órás repülés napelemmel

24 órán keresztül maradt a levegőben a világ legnagyobb napelemes repülőgépe. A gép csütörtök reggelre állította be ezt a rekordot . Miután az egész napos repülés alatt elég energiát tudott összegyűjteni az éjszakai repüléshez.

A Solar Impulse névre keresztelt repülőgépet kizárólag a saját napelemeivel gyűjtött energia által hajtott elektromos motor tartja a levegőben. Az összegyűjtött energiát saját akkumulátoraiban tárolja, amelyeknek össztömege 450 kg. Az egész gép ultrakönnyű, a szénszálas anyagok felhasználásának köszönhetően mindössze 1,6 tonna.

Olvasson tovább

Alternatív hajtóanyagok – Biovadászok

Az Egyesült Államok haditengerészete is belépett az alternatív technológiákat fejlesztők sorába. Célul tűzte ki, hogy 2020-ra az energiaigényének felét alternatív forrásokból fedezze, hogy így csökkentse kőolajfüggősét, tehát javítsa a nemzetük biztonságát és a vadászok bevethetőségét. A „zöld lódarázsnak” keresztelt F/A-18 típusú Super Hornet képes repülni megújuló és nem megújuló hajtóanyagok fele-fele arányú keverékével.

A Boeing F/A-18 Super Hornet 2 db, a General Electric által fejlesztett F404 gázturbinás sugárhajtóművel felszerelt négy és feledik generációs többcélú vadászgép. A hajtómű finoman jár a camelina azaz magvas gomborka (más néven tojásfű vagy inyorca) magokból kinyert olaj és a kőolaj alapú jet hajtóanyag, tehát kerozin keverékével.

Olvasson tovább

Sárkányokba épített turbinák

Egy Kaliforniai vállalat a Joby Energy olyan 400 méteres magasságon repülő sárkányokat tesztelnek, amelyek a papírsárkányok elvén alapulnak és platformként szolgálhatnak a cég által fejlesztett szélturbinák számára. Ezek a turbinák kétszeres teljesítményt tudnak produkálni földi társaikhoz képest, azok árainak töredékéért.

A 400 méteres magasságon repülő sárkányok körül a szél sokkal gyorsabb és állandóbb mint a földi társaik magasságán.

Az első prototípusokkal 30 kW teljesítményt tudtak elérni ám a cég által tervezett rendszerek terveik szerint hamarosan elérik a 300 kW és 3 MW közötti teljesítményt. Ha a terveik megvalósulnak akkor 
a sorozatgyártást már 2012-ben elkezdik.

Olvasson tovább