Címke: kar

60 éves ünnepség a Gépészmérnöki Karon

Szeptember 7-én ünnepelte a Gépészmérnöki Kar megalakulásának 60 éves évfordulóját. Ez alkalomból a kar nagyszabású ünnepséget szervezett Gödöllőn az aulában. A több mint 500 fő részvételével megtartott ünnepség jó hangulatban telt, reméljük, hogy a látogatóknak is akkora élményt és olyan szép emléket jelent, mint amilyennek Mi, szervezők éreztük.

A rendezvényre fél nyolctól lehetett regisztrálni a bejáratnál elhelyezett pultnál. Itt mindenki megkapta a névre szóló kitűzőjét, és aláírta a jelenléti ívet. Az ünnepség háziasszonyának a szerepét Dr. Molnár Ildikó egyetemi tanársegéd vállalta.

A jelenlévők háromfajta kitűzőt kaphattak: aki a karon végzett, kék kitűzőt viselt a nevével, a végzés évével, és azzal a sorszámmal, aminek számozása 1952-ben kezdődött, és azóta minden végzettel egyre csak nő. A meghívott vendégek aranyszínű, még a jelenlegi hallgatók zöld színű kitűzőt viseltek.

Délelőtt tíz óra körül a gépészhimnusz dallamára elkezdődött a hivatalos program. Először a Dr. Szabó István, a Gépészmérnöki Kar jelenlegi dékánja köszöntötte a látogatókat, majd a szintén jelen lévő, legidősebb diák - Dr. Szász István - szólt pár szót a nagyérdeműhöz.

Szabó István dékán köszöntője


Dr. Szabó István köszöntője

A program a volt tanárok köszöntőivel folytatódott. Beszédett mondott Dr. Soós Pál a Villányi úti évekről, majd egy bejátszás következett Dr. Tibold Vilmostól, aki sajnos egészségügyi okokra hivatkova személyesen nem tudott részt venni a rendezvényen. A Villányi úti gondolatmenetet Dr. Mikecz István folytatta. Dr. Szendrő Péter már az ATE (GATE)-s időszakról beszélt. A tanári köszöntőket Dr. Beke János zárta, aki már a SZIE-s, a 2000-es évekről beszélt. 

Soós Pál köszöntője


Dr. Soós Pál köszöntője

Ezután néhány végzett öregdiák mondott néhány percben rövid köszöntőt, többek között
Dr. Véha Antal (Szegedi Tudományegyetem Mérnöki Kar, dékán), Dr. Csizmazia Zoltán (Debreceni Egyetem, tanár), Harsányi Zsolt (Axiál Kft., vezérigazgató, tulajdonos), és Szaxon Attila (IKR Zrt. vezérigazgató).

Harsányi Zsolt köszöntője


Harsányi Zsolt köszöntője

A következő program a végzett évfolyamoknak szóló emléklapok átadása volt. A megjelent évfolyamok képviselői egy dékáni aláírással ellátott emlékoklevelet kaptak, mely a kar 60 éves fennállását hirdeti. 

« »

Válogatás az ünnepségen készült fényképekből

Szintén kaptak oklevelet azok a családok, akiknél több generáció is a karon végzett:

Szász csaldá, Adorján család, Tóth család, Gelencsér család, Szaxon család, Nacsa család, Kováts család. 

Az utolsó program a volt tanárainknak szólt. Díszoklevelet vehetett át Mikecz, Soós, Beer, Sibalszky,Tibold és Nyuli tanárúr. 
Az elhunyt , és a karon tanított tanárok előtti tisztelgés jeleként pedig emléktáblát avatott a jelen lévő legidősebb és legfiatalabb volt hallgató (Dr. Szász István - Karagity István).

A beszédek és visszaemlékezések után egy 500 fős svédasztal várta kedves vendégeinket, akik megéheztek a ceremónia alatt. 
Az ebéd jóízű elfogyasztása után a karon működő jelenlegi intézetek látták vendégül volt hallgatóinkat. Kötetlen beszélgetés közben előkerültek a régi történetek, vagy éppen bemutatták az intézet legújabb büszkeségét.

« »

Fékpad átadó

A rendezvény jó hangulatban telt, öröm volt látni a sok kék kitűzős volt hallgatót, akik elmélázva sétáltak a kar falai között. 

Fényképek: Balázs Gusztáv

Az egész rendezvény megörökítő videófelvétel megvásárolható DVD-n.
Érdeklődni: info@gepeszmernok.hu

Olvasson tovább

A Gépesítési Kar létrejötte, a budapesti évek - II. rész

A Szent István Egyetem Gépészmérnöki Kara idén ünnepli fennállásának 60. évfordulóját. Ezen alkalommal cikksorozatot indítunk, melyben bemutatjuk a kar múltját, fejlődésének történetét. Fogadják szeretettel a II. részt!

A Gépesítési Kar létrejötte, a budapesti évek

Oktatás a 60-as években

Hatvan év történelmi léptékekkel jelentéktelen idő, ugyanakkor egy oktatási intézmény életében meghatározó jelentőségű lehet. Azoknak, akik tanúi voltak a Mezőgazdasági Gépészmérnöki Kar előző évtizedeink, bizonyára úgy tűnik, mintha tegnap történt volna, hogy Budapesten, 1950-ben, az akkori Mezőgazdaságtudományi Kar 27 hallgatójából Gépesítési Szakot hoztak létre. A szak megalakulása egybeesett az agrár-felsőoktatás átszervezésével, a vidéki agrártudományi egyetemek önállósításával, valamint egyetemünkön az agronómiai, az állattenyésztési és a közgazdasági szakok megszervezésével. A szervezési folyamatot Klinger Pál a Géptani Tanszék vezetője vezette, aki a gépesítési szakból 1951-ben Mezőgazdasági Gépesítési Karrá lett intézmény első dékánja lett.

Olvasson tovább

A SZIE Gépészmérnöki Karának története I. rész

A Szent István Egyetem Gépészmérnöki Kara idén ünnepli fennállásának 60. évfordulóját. Ezen alkalommal cikksorozatot indítunk, melyben bemutatjuk a kar múltját, fejlődésének történetét. Fogadják szeretettel az I. részt!

Előzmények

A Pabst-Krauss féle mosoni műhely, a mai Kühne Zrt. elődje 1865-ban.

Az ember - táplálkozási igényének kielégítési folyamatában - ősidők óta alkalmazott különféle eszközöket, de a mezőgazdaság valódi gépesítése mindössze 200 évvel ezelőtt kezdődött. Az 1800-as években világszerte sorra alakultak a gépgyárak, gépkísérleti állomások, de az oktatásban is egyre nagyobb szerep jutott az agrárium gépesítési kérdéseinek. A mezőgazdaság gépesítésének igazi hajtóerejét a gépkísérleti állomások, illetve a felsőoktatási intézmények szaktanszékei jelentették. Az európai gépkísérleti állomások sorát 1868-ban Halle nyitotta meg.

Olvasson tovább