Google Lunar X Prize előadás
- Hírek
- Járműtechnika
- 2011. 04. 29. 08:15
- György Péter
A Google Lunar X Prize program elsődleges célja, Hogy olyan olcsó (fapados) megoldásokat dolgozzanak ki a versenyzők az űrhajózás területén, melyekkel magánbefektetők számára is megfizethető űrtevékenység végezhető.

Jelen esetben, egy ember nélküli holdutazás során fellépő problémák megoldása a cél. A résztvevő 29 csapat munkájából ki fog derülni, hogy melyek azok a területek ahol érdemi költségcsökkentést lehet elérni a holdutazással kapcsolatban. A program reklámcélja, hogy a csapatok egy holdjárót juttassanak el a holdra a harminc millió dolláros díjazás reményében. Ezzel a reklámmal lehet új csapattagokat toborozni vagy a médiában megjelenni. A csapatok egy része már jelentős részeredményeket ért el például a hajtómű vagy a kommunikációs rendszer fejlesztése során, és vannak akiktől már egyes államok szabadalmakat is megvásároltak. A verseny feladatai közé tartozik a tudományos-ismeretterjesztő előadások megtartása melynek során lehetőség van érdeklődőknek bekapcsolódni a munkába. A program előrehaladtával egyre több konkrét fejlesztésről tudunk beszámolni akár a Magyar csapat, akár a versenytársak tekintetében összehasonlítva a koncepciókat.
Az előadás a május 17-én, kedden lesz.
Előadó Dr. Pacher Tibor fizikus.
Ha részt venne az előadáson kérem jelezzen vissza, a
szijarto.barnabas@hok.szie.hu, vagy a godollotv@gmail.com
címre, hogy tudjuk a létszámot kalkulálni!
Ajánlott oldalak:
http://www.googlelunarxprize.org/
http://www.pulispace.com/hu



RSS
Legfrissebb hozzászólások
Minimalista szuperautó - az Ariel Atom
Jó cikk, az egyetlen hiba, ami feltűnt, hogy az autó 470 kg és a top verzió 300 lóerős. Így ez 1.56 kg/LE, ami 641 LE tonnánként! A videóban is ez...
Írta: lengyel-tamas // 2011.02.09. 11:45
Az okleveles mezőgazdasági gépészmérnök "tragédiája" (1985-1990)
Gyerekek, innen ezt nem látom, hogy ki írta. Egy dolog biztos, egy zseni. Volt ilyen ott és akkoriban ? :-) Gunczer
Írta: gunczer-laszlo // 2010.12.29. 10:08
Lean - a karcsú termelési rendszer I. rész
Valóban...szívesen olvasom a folytatást is!
Írta: kovacs-miklos // 2010.11.22. 15:36